Hotface blogs here

Megérte!

1. nap

Mikor átvettük a szobát Bangkokban, mondták, hogy Phuketen lezárták a repteret.

2. nap

Ma reggel nagyon korán indultunk Ayutthaya-ba, ami régen Thaiföld fővárosa volt. Útközben megnéztük a thai királyi család nyári rezidenciáját, ami egy többhektáros parkban van több épülettel. Egy kis elektromos golfautót béreltünk, ezzel jártuk be. Ayutthaya-ban regeteg templomromot és az ősi főváros maradványait néztük meg, nagyon érdekesek voltak. Volt még egy külön pavilon, amiben régi harceszközökből is küzdősportokból kaptunk bemutatót. Végül a harcos csapattal közös fotókat készítettünk. Ayutthaya-ban egy hajóra szálltunk, amin az ebéd is volt. Ezzel a hajóval 2,5 óra unalmas billegés után érkeztünk vissza Bangkokba.

3. nap

Ez az utolsó napunk Thaiföldön. Ma reggel is 6-kor kezdtünk. Kettőnket várt reggel a kisbusz a hotel előtt és indultunk Bankoktól kb. 160 km-re a Kwai folyóhoz. A II világháborúban a Japánok itt hadifoglyokkal építtették a Thaiföld - Burma vasútvonalat és a folyón átvezető hidat. Erről még film is készült, amit gondolom mindenki ismer: Híd a Kwai Folyó Felett. A foglyok életét bemutató múzeum után megnéztük a hidat, és vonatoztunk is a hadifoglyok által épített vasútvonalon, ami csak Thaiföld határáig tart, Burmába már nem lehet eljutni vele. Nagyon hangulatos volt a dzsungelben, a folyó partján a mennyezeti ventillátorokkal szerelt régi vagonokban az utazás. Ezután ebéd következett, majd autóval jöttünk vissza Bangkokba. A hotelünkben ezután rövid pihenés után indultunk ki a reptérre. 0:45-kor szállunk fel a Sydney - London járattal, ami leszáll Bangkokban tankolni.

1 nap

Szóval Rotoruában aludtunk, ahol másnap megnéztük a Wai-O-Tapu nevű parkot. Ez volt az összes közül a legérdekesebb. A fő látványosság a Lady Knox Geyser volt, ami minden nap 10:15-kor tör ki. Ez úgy lehetséges, hogy a park egyik dolgozója mindig ilyenkor egy pár darab szappant dob a geyser nyílásába, ami ezután a benne lévő forró vízben habbá válik. Ezt már én gondolom: a habtól, mivel nem tud hűlni mégjobban felmelegszik a geyser belseje és a hő miatt a gőz kilövi a vizet. Elég sokáig és elég magasra lövellt fel, nagyon érdekes volt. Ezen kívül volt még itt Champagne pool nevű vöröses színű, érdekes medence, a szokásos fortyogó sártavak stb. Ezután még megnéztünk egy vulkanikus helyet, aminek Orakei Korako volt a neve. Itt egy meleg vizű barlang volt az egyedi. Ezután Taupo-ba mentünk, ahol a Huka falls nevű vízesést néztük meg. Egy jetboat-os programra fizettünk be. Ilyen nagyon gyors hajókkal vittek el minket a folyó egy szakaszán, meg persze a vízesés lábához. A csónakból lentről nagyon szép látvány volt.

Innen Napier-be vettük az utunkat, ahová estére érkeztünk meg. A város szélén lévő Camping-ben aludtunk, mai az óceánparton volt és másnap reggel mentünk szétnézni a városban. Reggel sajnos sikerült véletlenül letörölni a fényképezőgép memóriáját, így a Wai-O-Tapu és Orakei Korako-s fotók elúsztak. Nem baj, majd az internetről szerzünk helyette másikat. Napier a Csendes óceán partján fekszik és arról híres, hogy az 1930-as években egy földrengés teljesen elpusztította. Akkor rögtön elkezdték újjáépíteni az akkori kor stílusában. Igy itt minden épület art deco stílusú. A város is emiatt világhírű.

Napierből Castlepoint-ba (ezt lehet külön írják) vettük az irányt, ahová már csak sötétedésre érkeztünk meg. Mivel a lakóautóból kifogyott a gázolaj és a kis falu egyetlen benzintöltője (ami egy élelmiszerbolt része volt :)) bezárt, ezért az éjszakát itt töltöttük, szintén az óceánparton egy camping-ben. Reggel megnéztük a helyi nevezetességet, az 1913-as világítótornyot egy sziklaszirt tetején, gázolajat vettünk és eljöttünk.

Wellingtonban leadtuk a lakóautót, és beköltöztünk a hotelünkbe, ahol coutesy-ből a szobánk helyett egy lakosztály várt minket. Most éppen innen írok. Nagyon bejön, hogy saját nappalink van a hotelben :) A hotel neve Copthorne Hotel. Wellingtonban felmentünk a Cable Car-ral a városban lévő hegyre, ahonnan elég jó a kilátás. Megnéztük a botanikus kertet és megvacsiztunk egy csirkés étteremben. Holnap a terv szerint reggel korán indulunk Sydney-be. Ott városnézés és a kikötői híd megmászása lesz a program.

Itt helyi idő szerint éjfélkor érkeztünk meg. A reptéren fűruhás, gitáros, virágfüzéres helyi emberek zenével fogadták a gépről leszállókat egy tahiti nő pedig kis virágot adott mindenkinek, amit az embereknek a fülük mögé kellett tűzniük, hogy beléphessenek :) Váltottunk pénzt és fogtunk egy taxit, ami potom 8 ezer Forintért elvitt minket a hotelünkbe (Radisson), ahol az éjszakát töltöttük. Nagyon póz hotel volt, a teraszon még jacuzzis kád is volt. (Én ebben fürödtem). Reggel befizettünk egy Land Rover-es szafarira, a sziget belsejébe vittek el minket terepjáróval, mindenféle föld- és kavicsúton, gázlókon keresztül. Nagyon tetszett, megnéztünk vízeséseket, patakokat, hegyeket és völgyeket, valamint azt a helyet, ahol a Jurassic Park egy részét is forgatták. A túravezető egy jópofa helyi fickó volt, aki mindent részletesen elmesélt, minden fűt-fát megmutogatott. Volt pl. olyan levél, amit ruhadíszítésre használnak, olyan fa, amivel régen kommunikáltak a helyiek, mert messzire hallatszik a hangja, ha megütik stb. Érdekes volt.

Ami még extra, hogy itt minden helyi ember össze-vissza van tetoválva (nők is), de ez szerintem totál hozzátartozik a helyhez. És ellentétben, hogy ez otthon idegesít, itt teljesen elfogadható. Talán itt még én is csináltatnék, persze ahogy eljönnénk a szigetről meg is bánnám, úgyhogy inkább nem :)

Délután 2-kor kimentünk a kikötőbe és a helyi komppal 1 órás nagyon hullámzós vízen átjöttünk Moorea szigetére. Itt egyből béreltünk egy mini autót (Citroen C1), amivel majd a szigetet bejárjuk. A hotelünkbe is ezzel jöttünk (Moorea Pearl Resort and Spa). Itt át is vettük a szobát, ami egy vízfeletti bungalow. Nagyon szuper, a padló egy része üveg és lehet látni alul a halakat, ahogy a korallok között úszkálnak.

Tahiti, a fősziget, nagyon beépült már, rengeteg építkezés van, kamionok, dugók. Hihetetlen, de mintha kb Bp-en lennénk. Amit kicsit fura elképzelni, hogy erre a porszem szigetre itt a Csendes óceán közepén mindent hajóval hoznak, nagy konténerekben, még a benzinkutakat is :)

Moorea már más, szinte teljesen érintetlen sziget. Nagyon szép, és alig vannak házak. A C1-essel akarjuk bejárni a 10x10 km-es szigetet, ahol mindenhová normális út van. Van itt vízesés, kilátó a helyi ex-vulkán tetején, Fruit Juice Factory, Pálinka distillery, meg persze extra jó beach-ek.

A hotelünk:

http://www.pearlresorts.com/moorea/

Itt nézzétek meg a hotel képeit, ahol most vagyunk. Az első képen a bungalow-k közül a közelebbiből a bal oldaliban vagyunk.

Este 8-kor már bealudtunk, mert még nem teljesen álltunk át. Chile-hez képest 6 óra az eltolódás, Bp-hez képest meg 12.

Másnap reggeli után elmentünk sétálni a hotel körül, ahol már azon voltunk, hogy el kéne tévedni, de a sofőr éppen ránkdudált, hogy Hola! Buenos dias! az egyik kereszteződésben. Visszavitt a hotelbe, ahol kijelentkeztünk és elindultunk a városnéző túrára. Megnéztük a főteret, az elnöki palotánál az őrségváltást, aztán a régi kormányzati épületeket, templomokat, stb. Utána felmentünk a Santa Lucia dombra, ahol egy régi kastély állt, illetve itt fegyverezték le az indiánokat a spanyolok. Utána pedig felmentünk a San Christobal hegyre, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Santiago völgyre. Persze akkora a légszennyezettség, hogy alig lehetett látni valamit. Rosszabb, mint Pest! Háttérben az Andok húzódott, gyönyörű havas csúcsaival és láthatóak voltak a sípályák is. A brazilok előszeretettel látogatják emiatt ezt a várost. Vettünk 2 igazi chile-i sapkát is, amit lehet látni a fotókon, az észak chile-ben élő emberek hordják, persze a 6-7 ezer méteres csúcsokon szeles körülmények között, nem a pesti "hidegben":)

Ezek után a hegytetőről lejöttünk egy cable-car-val, ami olyan volt mint a Tátrában található Lomnici csúcshoz vezető felvonó.

Irány a reptér és a nászutas álomhely, Tahiti.

5,5 óra repülés után a Húsvét-szigeteken szálltunk le tankolni, ahol 1 órát várakoztunk a repülőből kiszállva. A reptéren csak ez a gép állt és egy bódéban várakoztunk, 3 pulton árusító helyi emberekkel. Vicces volt, hogy fényképezgettük a gépet, meg a várótermet ("alias bódé").

Peti: "De legalább voltunk a Húsvét-szigeteken is!" A reptéren egyébként volt egy tipikus szobor, amiről a sziget maga híres és ezzel természetesen fotózkodtunk.

Újabb 6 óra repülés után érkeztünk Tahitire.

A mexikói képeket a következő linken találjátok kommentálva:

http://picasaweb.google.com/albert.peter

Visszaértünk New York City-be, 4 és fél órás repülés után. Itt shoppingolás, Six-Flags (vidámpark) és városnézés (múzeumok) lesz a program Aug 29-ig, amikor megyünk Párizsba.

Összegzés: 2 hét, 4950 km, 9 érdekes város, 0 hurrikán. És sok élmény persze!

A mai napot csak Mexikóvárossal töltöttük. Délelőtt elmentünk a központi parkba, ami ultra nagy (kb 25 km2) és Chapultepec a neve. Itt megnéztük az egykori kormányzó kastélyát, amiben a Mexikói Történeti Múzeum is működik. A kastély nagyon szép és egy magaslaton van, ahonnan a városból elég nagy részt belátni minden irányban. A parkban mókkereket (mókus) etettünk. A pofátlanok még a vállamra is felmásztak az ingyen kajáért.

Ebéd után benéztünk a főtér mögé, mivel a főtéren lévő Palacio Nacional-ba tartottunk. A főtér mögött több utcára kiterjedő piacon szüttyögtünk végig az autóval emberáradatokon, mire parkolóhelyet találtunk. Innen elsétáltunk a Templo Mayor nevű romhoz, ami egy azték piramis maradványa és a belváros közepén van. Hajdanában itt nagyüzemben áldoztak fel embereket, állítólag egy 4 napos ceremónia alatt 20,000 embert. Fúj.

Ezután a Palacio Nacional-t néztük meg, ami az elnöki palota, itt volt Benito Juarez, volt mexikói elnök rezidenciája is, ami persze ma már múzeum. A palota belsejében Frida Kahlo óriásfestmények vannak a falakon, amikről Ági miatt fotókat is kellett készíteni. Megnéztünk még egy üléstermet is.

Végül a Torro De Latino Americano-ba mentünk fel 2x. Magyarul: Latinamerika-Torony. A mexikóiak nagyon büszkék erre az épületre, ami egyébként "csak" 150 méter magas és már elég sok földrengést kibírt. 1957-ben épült. A kilátás nagyon szép volt, mintha eddig nem tudtuk volna, a város tényleg óriási, a határait nem is lehet látni a horizonton. Lejöttünk vacsizni, utána pedig még visszamentünk hogy éjszaka is megnézzük Ciudad de Mexico-t a toronyból. Sajnos elkezdett esni az eső, de azért nem volt rossz.

Holnap délben indulunk Nueva Jork-ba, ahol még 4 napot leszünk.

P.

Aug.23, Taxco

Mivel Mexikvárosban megint esett, így elindultunk a 143 km-re található Taxco-ba.

A város arról híres, hogy ott találtak először ezüstöt és a város ebből gazdagodott meg. Ezen kívül pedig a városi építészet nem rontotta el az utcalátványt sem, hiszen minden régi épületet karban tartanak és az újaknak pedig hasonlítania kell külsőleg a régiekhez. Ez abban mutatkozik meg, hogy pl. a benzinkút is cseréptetős, a boltok külsőleg lakóházaknak néznek ki, csak a falra szerelt diszkrét márkanevek jelzik az ottlétüket.

A város festői helyen van. Mivel hegyoldalba épűlt a város, rengeteg pici és meredek utca van benne, így nehezen tudtunk elevickélni a belvárosig.

Mikor odaértünk még nem esett, de mikor már beértünk a városba zuhogott. Szerencsére csak addig, amíg parkolóhelyet találtunk, mert utána az étterembe érve, már nem esett. Az étteremnek csodálatos panorámája volt.

A város elsődleges látnivalója egy templom volt, na meg a sok ezüst bolt. Persze én nagyon belelkesültem, aminek Peti nem annyira örült, de én is feladtam, mivel nagyon pocsék volt a választék. Szóval üres kézzel jöttünk el, de csodás látvánnyal lettünk gazdagabbak.

Este még csavarogtunk a belvárosban és hirtelen ötlettel bementünk a helyi Szépművészeti Múzeumba, mert sokan voltak még ott és nyitva volt. (Este 9-kor is J.) Egy nő ekkor odaszaladt hozzánk, hogy két jegyet a kezünkbe nyomjon. Mondta, hogy nem kér érte semmit, de siessünk, mert kezdődik a második felvonás. Mi elfogadtuk és bementünk az operába. Na gondolhatjátok, hogy voltunk felöltözve… A lényeg, hogy megnézhettük az opera belsejét (ami múzeumban van, nem tévedtem el …. ) és Puccini, Rossini, és Csajkovszkij áriákat halhattunk eredeti nyelven (értsd oroszul Csajkovszkijt!). Az egyik énekes miatt pedig még a tv is kint volt és a kultuszminiszter átadott neki egy díjat. Mindez fél 11-ig tartott ráadással együtt. Nagy élmény volt!

A délelőtti időt pihenéssel töltöttük és ebéd után indultunk el Mexikóvárosba. Folyamatosan esett már az eső hajnal óta, de a szél nem fújt nagyon.

Az úton végig zuhogott, de Peti óvatosan vezetett. Voltak azért rendesen vízátfolyások az úton, sőt 1-1 helyen nagyobb mélyedések tele vízzel.

Azt azért el kell mondani a mexikói autópályákról, hogy a takarékosság miatt nem sok felüljárót építenek, hanem a belső sávból van egy visszafordulási lehetőség és ebbe a sávba is érkeznek a másik oldalról visszafordulók. Vannak ezen kívül rendesen felújításra szoruló utak az autópályák közül is, de nagy része felújított. A felújítások ugye folyamatosan zajlanak, még az esőben is :) Néha emiatt érthetetlen módon embereket tettek ki az útszűkítésekhez, ahol persze emellett volt rendesen kitáblázás, leraktak útjelzőket, stb. de szegény embereket ott áztatták az út mellett sárga esőkabátban zászlóval a kezükben. Ez aztán értelmes munka...

Mexikóvárostól kb. 50 km-re kőtömbök zuhantak az autópályára, így az egyik éles kanyar után araszoltak az autók. Satufékes akcióval sikerült csak megállítani az autót, eléggé megijedtünk mind a 2-en.

Sikerült negyed 7-re beérni a városba, ahol giga-dugó fogadott minket. Kb. 5 km-t sikerült másfél óra alatt megtenni 2 baleset miatt, de ami a legdurvább volt, hogy elértünk egy ideig 8 körül, amikor teljesen beállt az egész sor. Sikerült pár 10 métert előrébb mennünk és észervettük, hogy az út lefelé lejt és utána van egy emelkedő. Na a kettő között szó szerint egy folyó hömpölygött. Emiatt csak a kamionokat és a buszokat engedték ott tovább "vizen járni", de a kisautókat, mint minket is a zöldszigeten keresztül fordítottak vissza. Amikor ezt is sikerült kikerülni, további dugók jöttek.

Ez még nem minden, ugyanis fél 9 körül, amikor elérkeztünk egy körfogalom jellegű dologhoz (középen hídoszlop), és zöld volt a lámpánk, akkor mi megpróbáltunk átevickélni balra. Na ez úgy sikerült, hogy egy busz és egy taxi mellé próbáltunk beoldalazni, de közben zöld lett a másik oldalnak és nem vettük észre, hogy a padkával álltunk teljesen 90 fokban szemben. Na ekkor jött a hátra-előre evickélés a dugó közepén. Ezt egy rendőr meglátta és persze félreállított. Először elkérte Peti jogsiját és pénzt követelt. Dumált persze spanyolul, mi mondtuk, hogy nem értjük, ... Ekkor leírta, hogy 2200 peso. Na ez otthon kb. 37 400 FT. Mondtuk, hogy nincs "dineró" (cash), mondta erre, hogy dolcsi? Aztán a maradék 20 dolcsit szépen a kezébe csúsztattam és mondta, hogy mehetünk. Na azért visszaadta a jogsit :)

Sikerült is 9-re a hotelbe érnünk, na ekkor már teljesen ki voltunk merűlve ilyen autós élmények után.

Öcsinek külön: Szóval megfigyeltem itt a Nissan-okat. A legtöbben Tsuru-t, Platina-t (Renault Thalia otthon egyébként:)) használnak, de láttunk Sentra-t és Quest-t. Na az utóbbi tetszett nekem. Otthon nincs?

Először is nagyon köszi a hozzászólásokat.

Azt, hogy ki ír éppen, azt szerintem kitaláljátok a stílusból is. Ha nem megy, akkor segítünk :)

Aug. 21, Kedd

Elindultunk időben Veracruz felé, mivel nem tudtuk, hogy mi vár ránk az úton. Minden turista nagyon ideges, mert nem tudja, hogy mit csináljon. Mi pedig folyamatosan nézzük a CNN jelentéseket és ha van rá lehetőség, akkor a tv-t, így jól tájékozottak vagyunk.

Az idegrendszerünket pedig nem tépázta meg ez a kis vihar, hiszen mindig a vihar előtt jártunk.

Veracruz-ba dél körül értünk, ettünk és elindultunk megnézni a várost. Nagyon szép hely. Tipikus tengerparti üdülőhely. Kellemes, múltat idéző belvárossal. Megnéztünk egy erődöt is, ami a várost védte. Ez volt régen a fontos partraszállós helye a spanyol armadának és fontos kereskedelmi csomópont is egyben.

Este be is űltünk a főtéren egy étterembe, tudjátok olyanba, ahol az étterem előtt van egy kis placc és kitesznek székeket, asztalokat és onnan lehet nézegetni a sétálókat. Közben szól a mexikói zene élő zenészekkel, stb.

Mivel a szálloda recepciósa azt mondta, hogy másnap csak pár órás szél és eső lesz, így úgy döntöttünk, hogy ezt kivárjuk itt, hiszen nagyon jó a szállásunk. A ház egy régi mexikói ház a történelmi városrészben, amit nagyon szépen rendbe raktak és most Holiday Inn van benne. Gyönyörű csempék vannak a falakon és a padlón, régi faragott padok és korlátok. Van medencéje is az udvarban, amiben megfürödtünk. A tengert ki kellett hagyni, mivel kissé nagy szél volt, így csak a lábunkat áztattuk meg a Mexikói-öbölben.

A reggeli Campeche-s városnézés után elindultunk Villahermosa felé. 380km volt az út, de legalább szép volt a tengerpart, ami mellett vezetett az autópálya. A tegnapi tarantullak helyett ma kormoránokat láttunk.

A városba érve hamar megtaláltuk a szállást, de többet nem tudok mondani, mert itt nincs semmi, ami érdekelne :(

Továbbra is a netezés a fő műsoridős programunk. A CNN jelentései szerint még belefér, hogy holnap Veracruz felé elinduljunk. Annak ellenére, hogy már ötös erősségű a Dean, a szárazföld le fogja csökkenteni az erejét (1-esre) és várhatóan Veracruz felett lesz jóval szerda nap közben a hurrikán szeme.

Aki ezt eddig elolvasta, az írjon commentet. Képeket még ne követeljetek, mert nem tettük fel a gépre. Azt szerintem majd személyesen élménybeszámolval láthatjátok.

Holnap reggel korán indulunk Veracruz-ba.

P&Á

Vasárnap reggel egy kb.400 km-es utat kezdtünk el. Meglepetésünkre nagyon jó autópálya vezetett végig. Az úton rengeteg tarantullát láttunk, akik az úton próbáltak átkelni. Mi egyet sem ütöttünk el :), de nagyon meglepődtünk, hogy autópályán 20 centis pókok araszolnak át.

Megálltunk megnézni Chiczen Itza-t. Ott is nagy piramisokat láttunk. Ami itt különlegesség volt, hogy a maya falu közepén volt egy kráter, amiben víz volt. Kb. 6-12 méter mély víz, felette pedig 20 méter még a mélyedés. Ebbe áldozatokat dobtak, úgy mint aranyat, textileket, stb. és halott emberek csonjait, gyerekekét is. A napsütés és a teljes leégés garantált még akkor is, ha árnyékban van az ember.

Délután megérkeztünk Campeche-be a hotelünkbe, ami nagyon luxus 4 csillagos. A város kifejezetten szép, az utcák rendezettek és a régmúlt mexikói hangulatot idézik. Nem véletlenül forgatták itt az Izaura című rabszolgás sorozatot, ha még valaki emlékszik rá...

A város érdekessége két tengerparti erőd, amit sikerült megnéznünk.

Mivel már egy ideje a hurrikán elől menekülünk, így az este internetezéssel telt, hogy éppen merre tart Dean. Szerencsére eléggé előtte vagyunk eddig. Cancun-t hétfőn este éri el, amikor már innen is továbbmentünk. A hotelben olasz és spanyol (eu) vendégek voltak, akik nem igazán tudták, hogy mitévők legyenek a hurrikán miatt. A lobby-ban azon folyt a vita, hogy maradjanak, vagy menjenek-e tovább.

Másnap délelőtt még szétnéztünk a városban, megnéztük a főteret, illetve egy templomot, aztán autóba ültünk és irány Villahermosa.

Aug. 15, Cancun

Reggelre jobban lett Peti. Így úgy döntöttünk, hogy Cancun-ban leszünk úgy is több napot, így ott fogjuk kezelni tovább. Autóba ültünk és irány a Karib-tengerpart.

Mikor megérkeztünk Cancun-ba nagy zuhé lett. Elfoglaltuk a szállást, ami (youth hostel) a többi, akár az eddigi 4 csillagos szállodához képest is jobbnak bizonyult.

Itt estére megint belázasodott Peti, de már volt lázmérő és a 38 fokot sikerült késő estére 37.6-ra mérsékelni. Úgy döntöttünk, hogy ha nem megy le reggelre, akkor megyünk dokihoz.

Aug. 16, Cancun 2. nap

Reggelre minden OK volt. Mivel másik szállást foglaltunk le 4 éjszakára, így továbbálltunk. Délelőtt megnéztük a várost, a szállodasort, stb. Beiratkoztunk motorcsónakos dzsungel túrára, romantikus naplementés hajós rákvacsorára, és ami a lényeg volt, egy egész napos delfinekkel együtt úszós, snorkelezős, stb. túrára Isla Mujeres-re, ami a szomszédban lévő sziget. Mindez potom 91 ezer Ft 2 személyre package-ben. Lehetett volna több is, de pont a szervezőnél volt a főnök és a kiíráshoz képest adható 10 % kedvezményen túl sokkal többet kaptunk. (Összesen 115 ezer Ft helyett). Délután kezdett Peti láza felmenni, így elmentünk a helyi „Amerikai kórházba”. Ott a doki megvizsgálta és megerősítette az étel miatti gyanúnkat, így felírt két gyógyszert. Estére már semmi baja se volt, HI. Persze összeszedte magát, ha már a Jungle Tour-ról van szó J.

Aug.17, Cancun 3. nap

Na, velem is gond lett. Elmentünk ezért a dokihoz ismét. Már megismert J, ahogy a patikusok is J. Persze, akkor jött a hír, hogy hurrikán lesz, így lemondták a delfines úszkálást Isla Mujeres-en (sziget Cancun közelében), mivel a hajókat bevonják már szombaton és ezért vasárnap már nem tudnak minket átvinni oda. A romantikus vacsit a hajón szintén lemondták,  így a szombat estére tervezett romantikus vacsi is ugrani látszott.

Tehát jó napunk volt L.

Aug.18, Cancun 4. nap

Felvidulás. Már sokkal jobban voltam én is. Petinek meg ugye kutya baja se volt már. Látszott is rajta, hogy unja a döglést a parton.

Ebédelni elmentünk a Senor Frog’s, azaz békacombos helyre. Nagyon viccesek voltak a pincérek. Peti ennek ellenére steak-t rendelt, én pedig halat. Nem mertük megpróbálni a békacombot. Mivel találtunk egy nagyon szuper helyet, és Peti unta a döglést a napon (ismétlés L), ezért kitaláltam, hogy shoppingolunk egy kicsit.

Na jó ötlet volt, mert rögtön talált egy másik utazásszervezőt, így az mondta, hogy nekik még van helyük a helyi delfináriumban delfines úszásra. Peti így megkaphatta a „foot push”-t (tehát amikor 2 delfin a lábánál fogva emeli meg az embert és viszi a vízben). Én csak a tanulós programot választottam, ahol simogatni lehetett, arc közelébe jött a delfin fotós produkció miatt. Nekem is nagyon bejött, annak ellenére, hogy elég művi volt az egész, turistalátványosság sok pénzért.

A romantikus vacsit is bepótoltuk. Elmentünk a helyi nagy sztár helyre, ami a Le Shrimp Bucket. Homárt és rákot ettünk. Nagyon szép hely volt. Pont naplementére értünk oda, így a romatika meg is volt. A kaja is nagyon szuper volt. Találtunk egy plakátot is a helyen, ami Szegedről és az ottani pontyról szólt, nem magyarul.

Holnap reggel indulunk Campeche-be, ami egy kicsit több, mint 400 km innen. Közben a Dean Hurrikán már 4-es erősséggel jön felénk és hétfő este 8-ra lesz itt. Persze mi már akkor messze járunk...

Aug, 14, Chetumal

Hát a 700 km nagyon gáz volt. Peti így fogalmazna, ugye?

Reggel fél 7-kor sikerült elindulni. Az első 200 km-t sikerült 12-re teljesíteni, amikor is Palenque-be értünk. Ez egy rettentően fárasztó szakasz volt.

Már meg sem tudnám mondani, hogy hány hegyen mentünk keresztül, de rettentően sok volt.

És ráadásul azt sem tudom megmondani, hogy hány fekvőrendőr volt az úton, de baromi sok!

Katonai ellenőrző pontból is volt 8. Mindegyik mást nézett. Az összes táska ki lett nyitva, de mind másikat nyittatott ki J. Talán összebeszéltek J.

Mire Palenque-be értünk, ott találtunk megbízhatónak tűnő éttermet. Ettünk is Azték levest együtt, Peti bárányhúst, én pedig grillezett halat. A hely arról volt híres, hogy láttunk sok Tukán madarat. A csőre többszínű volt mindnek, de a testük fekete tollal borított. Készűlt 1-2 kép, is. Persze elég messziről, mert ugye tartott tőlük J.

Innen már egyenes volt az út, ha ezt annak lehet nevezni. Rengeteg útfelújítás van Mexikó egész területén. A kormány hirdeti is, hogy több mint 2600 km útszakaszt újítanak most fel.

Este 7-re értünk Chetumalba. Ott vacsi után rögtön le is feküdtünk aludni.

Aludtunk is volna, ha Petinek nem lesz 40 fok feletti láza. Rázta a hideg, stb. Valószínűsítettük, hogy ételmérgezés, mert más probléma is akadt. Mivel gondoskodó, anyatípus vagyok J, vittem Rubophen-t. Na meg fejfájásra is volt nálam gyógyszer, stb. Hidegzuhany, ágyneműcsere, ruhacsere pár óránként, stb. Mivel lázmérőnk nem volt, így maradt a kéz melege saccolásra. Hosszú volt az este.

Aug. 13, Tuxtla

Mivel hajnali 3-kor jöttünk a szúnyogok ébreszteni minket, így az alvás sem volt sok. Fél 7-ig bírtuk a forgolódást az ágyban és akkor úgy döntöttünk, hogy elindulunk.

A városban még vásároltunk gyümölcsöt, stb. és utána pedig tankolás és reggeli jött. Omlettet ettünk szintén valami barna szósszal és kék sajttal. Szerencsére a barna szósz csak az omlett mellett volt, mert különben éhen maradtam volna J Peti persze megette.

Ezután jött az 500 km-es út, amit azt hittünk, hogy az eddigiekhez hasonlóan fogunk megtenni és korán Tuxtla-ba érünk, de ez korántsem volt így.

Először is: jöttek a hegyek. Na nem akármilyenek. Az induláskor a tengerszint feletti magasság 1600 méter fölött volt, így nem is mondom, sőt nem is tudjátok elképzelni, hogy majdnem a felhők között mentünk.

Aztán jöttek az olyan kanyargós utak, amiknek a szélén nem is volt korlát, ami esetleg szerencsétlen utazót megfogná. Na ekkor kezdtem félni. Persze Peti nagyon jó és magabiztos, de eléggé megfontolt sofőrnek bizonyult.

Az út egy elég vadregényes tájon vezetett végig. A kaktusszal borított hegyek, aloa vera ültetvények, keselyűk a döglött állatok felett, lepukkant falvak az úton, banditáknak kinéző egyszerű emberek a zsuppos kocsik hátulján, stb.

Na ekkor még azt gondoltam, hogy nem jöhet már félelmetesebb, de jött!

Előtűnt egy tank, rajta fegyveres katonával és előtte egy másik. Intett, hogy lassítsunk és elvezetett az útról, mivel ugye az út egyébként is le volt zárva. Aztán jött a vezetőjük. Leállítottak, Peti lehúzta az ablakot és aztán kérdezte (persze spanyolul), hogy mit akarunk mi errefelé. Egyikőnk sem értette J, de mondtuk, hogy Tuxtla. Aztán mosolygott és indulhattunk tovább.

Na ebből a fajta élményből az út során 3-szor volt részünk. Mindegyiken drogos szállítmány után kutattak. Ebből éreztük, hogy itt már nem olyan biztonságos területen járunk. Azért megnyugtattak és táblák is jelezték angolul a turistáknak, hogy ne féljünk, mert a turistáknak nem esik bántalmuk.

Valóban eddig nagyon jó élményeink vannak az itteniekkel. Nagyon segítőkészek, kedvesek. Nem lehet rá panasz.

Ma délben például annyira nem értettük meg egymást egy étteremben a pincérrel, hogy elkezdtünk röhögni. Peti sem tudta elmagyarázni, mert nem jutott eszébe, hogy sült csirke és sült krumpli. Kiszakadt belőlünk a röhögés. Lehet, hogy már igazából a fáradtságtól, de nagyon röhögött a pincér is velünk. Na ekkor a szomszéd asztalnál (ott ültek az étteremben egyedül mellettünk) odaszólt egy nő, hogy segíthet-e nekünk. Francia család volt, ahol a nő beszélt spanyolul. Na ők is messze kerültek Európából.

Mivel az út ennyire fárasztó volt és a holnapi sem lesz egyszerű, így ahogy a szállodába értünk (kb.8), nem mentünk már ki szétnézni és azt tervezzük, hogy 6-kor indulunk is, mert 700 km áll előttünk.

Aug, 12, Oaxaca

Most én írok nektek, mert Peti mindjárt elalszik mellettem és mivel nincs netünk, így ezeket a sorokat word-ben írom előre, hogy ezzel se teljesen az idő a net megtalálása után. Szóval:

Reggel kicsekkoltunk a motelből. Még reggel megnéztük a filmforgatás miatt lezárt főutat, a szépművészeti galériát kintről és a főtéren lévő katedrálist. Mivel a szépművészetiben lévő Frida Khalo kiállítást nem tudtuk megnézni, mert 10-kor nyitott, így inkább elindultunk a pda szerint 24 órára becsült útnak.:)

Az út elég hosszúnak bizonyult valóban, de közel sem telt egy napba. Kb. fél 10-kor indultunk el Mexikóvárosból és 5-re értünk több megállóval Oaxaca-ba, ahol könnyen megtaláltuk a szállást, persze nem a navigációs rendszer alapján. A kedves program többször el akart téríteni minket, sőt nem ismerte fel az utakat, de mi cseppet sem aggódva folytattuk utunkat.

Érkezés után azonnal elfoglaltuk a központban lévő szállást, mely a tisztaság terén hagy maga után némi kívánni valót, de egy éjszakára kibírtuk.

Azonnal nekivetettük magunkat a művészközpontnak, ahol az igazi mexikói hangulat járt át minket is. Minden olyan tarka, nyugodt és kedves volt. Több galériát, textil üzletet és hangulatos vendéglőt láttunk. Mind nagyon nagy élmény volt.

Este úgy döntött a kedvesem, hogy megvendégel egy különösen jónak tűnő helyen. Én megkóstoltam a largo tortilla-t báránnyal, ő pedig a bárányt sajttal leöntve egy „mole” nevű dologgal. Szerintem szójaszósz volt édesen. Megette J, de azért kért az enyémből is.

Persze az ilyen hely vonzza a női szemeket, főleg a csecse-becse, stb. árusok, így vettünk egy kedves kis asztalterítőt a helyi különlegességek közül, na meg persze a két kis csöpp unokahúginak aranyos rucikat. Mivel a hosszú út (kb. 400 km, de több mint 7 óra) lefárasztott minket, így nyugovóra tértünk.