Rotorua
Mivel korán keltünk a kihűlt lakóautó miatt, így folytattuk utunkat kora reggel Rotorua felé. Az út nagyon szép volt. Rengeteg birka, zöld fű, fenyők, olajfák, pálmák, stb. Szóval nem az otthoni életérzés. Rögtön gejzírrel kezdtünk. Nagyon szép látvány, de annál inkább büdösebb kénes szag fogadott minket. Csodálatos látvány az iszapmedence is, amiben 85-90 fokon rotyog az iszap és bugyog folyamatosan. Szép képek készültek erről is. A parkhoz tartozott még Maori emlékhely is, ahol a helyi színházban, 45 percben kaptunk ízelítőt a régi táncokból, énekekből.
Ezt követően elindultunk tovább dél felé, de út közben találtunk egy régi vulkanikus eredetű tavat, gejzírekkel természetesen és megálltunk. Itt a tavon volt egy szintén 45 perces hajózás, amit nagyon élveztünk. Életemben először láttam fekete hattyút. A hajóskapitány megjegyezte, hogy itt a fehér a ritka J
Mivel nem értük el Taupot, és közben megtaláltuk azt a parkot, amit feltétlenül meg akartunk nézni, így visszamentünk Rotoruába (30 km), hogy a már bezárt parkot másnap meg tudjuk nézni. Találtunk egy kempinget is, ahol lehetett mosni és internetezni is, ráadásul az aksira sem kell hagyatkozni, mert rá vagyunk kötve az áramra… Pedig az új-zélandiak azt mondják (akik egyébként rövidnadrágban és papucsban is mászkálnak), hogy ez most már meleg. Na én meg a chilei sapkámban, Andris titanium, hiper-szuper Columbia kabátjában, sálban, dupla térdzokniban vacogok. Peti is azért fázik, így vettük még kesztyűt, stb. Hideg van, de közben süt a nap. A maorik egyébként jól bírják a hideget. Olyanok, mint az indiánok kinézetre, de valahogy mégis mások. Ránézésre is van bennük valami megzabolázatlanság. Ezzel szemben pedig délben a szomszéd asztalnál ült néhány maori nő és úgy beszélgettek mint az angol úriasszonyok teázás közben. Ez azért fura volt.
